Ürge fut, ürge fut,
de messzire úgyse jut.
Itt a zsákom, elé tartom,
megállj ürge, nem lesz pardon.
Ürge fut, ürge fut,
egyenest a zsákba jut.
Jó erős az én kis markom,
a zsák száját is megtartom.
Ürge fut, ürge fut,
a zsákomból ki nem jut,
de mégiscsak megsajnálom,
a zsák száját széjjeltárom:
- Ürge fuss, ürge fuss!
Néked tőlem ez a juss.
Édesanyám szeme ragyog,
hogy ilyen jó gyerek vagyok.
Jól kimérve, porciózva:
Minden napra kis mondóka...
Kis mondóka, libikóka:
Egyet repít csak magasba.
Hol tégedet, hol engemet,
El ne engedd, mert zökkenek...
Könnyű vagyok, nagy a súlyod,
Csalj egy kicsit, hogy mozduljon!
Én vagyok a vers-vasút
körülöttem mondat-hegyek
Nézd gondolat-alagút!
...be és ki... csak jövök-megyek
állomáson stílus-jegyek
integetnek a betűk
megállok, hogy egyet vegyek
válogatok közöttük
Messze szalad a sínpár
mit erős rímből faragtam
retrovonat azon jár...
tán nem siklik ki alattam
Felkiált a gőzmozdonyom:
(Ő még régi fémből van)
"Eléd tolom a vagonom
Szállj be Te is nyugodtan!"